Közlemény

 

   Az utóbbi időszak jelenetős emberáldozatokkal járó balesetei ráirányították a figyelmet a gépjárművezetés egészségügyi alkalmasság és az aluszékonyság, egyes alvászavarok összefüggéseire, fontosságára.
    A gépjárművezetés megkezdésének alapvető feltétele a vezetésre való alkalmas állapot, mely mindenkinek a saját felelőssége (kialvatlanul, fáradtan, aluszékonyan nem lehet a volán mögé ülni).
     Az Európai Unió határozata alapján a gépjárművezetés egészségügyi alkalmasság feltételei közé minden uniós tagállamban bekerült az aluszékonysághoz vezető egyik legfontosabb betegség, az obstruktív alvási apnoe szindróma (OSAS) vizsgálata. Középsúlyos és súlyos OSAS esetén a hatásos terápia megkezdéséig a gépjárművezetés nem megengedett
     A jelenlegi szabályozás értelmében a középsúlyos és súlyos OSAS-ban szenvedő páciens a hatásos terápia rendszeres alkalmazása mellett gépjárművet vezethet. Hatásos a terápia, ha megfelelő időközökkel végzett kontrollok során bizonyítja a rendszeres használatot, valamint a kontroll alvásvizsgálatok negatívak.
  A fentiek miatt különös jelentősége van az OSAS diagnózis kimondásának, a páciensek tájékoztatásának, valamint a terápia hatásosság megfelelő és előírt rendszerességgel végzett ellenőrzésének.
    Az alvástársaság a 20 éves tapasztalatával, a klinikai irányelvek megalkotásával, az alvásmedicína szakma és az alváslaborok szakmai felügyeletével (megfelelő személyzeti és műszeres háttér, szakképzési lehetőség, alvásmedicína szakértője – szomnológus – licenc) mindent elkövet az alvászavarok megfelelő vizsgálata és kezelése érdekében.

 
    Az Alvástársaság vezetősége